Szentkirályi Zoltán neve leginkább Az építészet rövid története c. kétkötetes mű szerzőjeként ismert. A számos kiadást megélt, eredetileg középiskolás tankönyvnek íródott, de egyáltalán nem száraz művet szakemberek és laikusok egyaránt forgatják évtizedek óta. A kiadó Az építészet világtörténete után most vállalkozott rövidebb írásainak kiadására is. Az építészettörténeti és építészetelméleti tanulmányok korábban csak a szűk szakmai közönség számára voltak elérhetők. Szentkirályi Zoltán nem csupán kivételesen nagy tudású és művelt ember volt, de valódi gondolkodó is, akit az építészet alapvető kérdései lázas izgalommal feszítettek. Intellektuális kíváncsisággal kutatta a válaszokat, és próbálta fölfejteni az értelmezés rétegeit. Többek között az elmélet és gyakorlat viszonyát vizsgálja a 15–16. század itáliai építészetében, amikor számos építész – Alberti, Filarete, Francesco di Giorgo – értekezésekben is kifejtette elveit, amit a művekben szeretett volna megvalósítani. Jelentős szerepe volt a barokk építészet értelmezésében és értékelésében, ami generációk gondolkodására hatott. A római San Pietro terének helyes megértése elképzelhetetlen az ő elemzése nélkül. A Technika és forma viszonya az építészetben című tanulmányában három fő elemet különböztet meg, a funkcionális, a tematikus és a művészi elemeket, amelyek megbonthatatlan egysége jellemzi a műalkotást. A másik általános építészetelméleti problémát tárgyaló tanulmány, A térművészet történeti kategóriái Szentkirályi Zoltán legjelentősebb elméleti munkája. A tanulmány az építészeti tér fogalmát járja körül, elemzi a tér–tömeg, a tér–idő, illetve a tér–tömeg–idő viszonyát, koronként különböző felfogását. Válogatott írásai gazdagítják a hazai építészetelmélet világát, olvasásuk pedig igazi szellemi kalandot jelent.