SIMON KÁROLY (1941–2017) többszörösen kitüntetett (Formatervezési Nívódíj, Dózsa Farkas András-díj, Ferenczy Noémi-díj) formatervező iparművész, az MMA néhai tagja. Vidéken, Sarkadon nőtt fel, tanár szülők gyermekeként.
1961-től a Magyar Iparművészeti Főiskola ipari formatervező szakán tanult, épp a magyar iparművészet nagy stílusés szerkezetváltásának idején, melynek értelmében a művésznek bele kellett illeszkednie az előírt szocialista
termelés struktúrájába. Tehetségét mutatja, hogy diplomamunkáját, egy átalakított agyvizsgáló készüléket (elektroenkefalográf ) már a végzés évében megvásárolták, majd sorra másolták le az európai cégek. Átláthatóra, felhasználóbarátra, könnyebben kezelhetőre fejlesztette a szerkezetet: azt vallotta, hogy a tárggyal szemben az ember az első. Dizájnszemléletét a gyermekkorában megtapasztalt egyszerűség, praktikusság és természetesség jellemezte, mégis rendkívül dinamikusan és rugalmasan, a technikai innovációkkal folyamatosan lépést tartva tervezett. Dolgozott a Ganz-gyárban, a magyar erősáramú ipar akkori fellegvárában. Közreműködött az első elektrokardiográfok elkészítésében, a MEDICOR röntgenberendezéseinek korszerűsítésében. Tervezett vasútbiztosító berendezéseket és vasúti irányítóközpontokat, majd villamosmozdonyokat is. Huszonöt évig tanított az Iparművészeti Főiskolán a Formatervező Tanszék vezetőjeként, majd az Iparművészeti Múzeum főigazgatója lett. Bár tervezett tárgyai mára kikoptak a köznapi használatból, tanárként és teoretikusként formatervező iparművészek generációit nevelte ki. Szilágyi B. András művészettörténész könyvének első felében Simon Károly mesél gyermekkoráról, alkotói pályájának kezdeteiről és kiteljesedéséről. A szerző tanulmányában mindezt korszakspecifikus információkkal egészíti ki és történeti kontextusba ágyazza a művész innovatív formaterveit, megoldásait.
