A bérházak nélkül nehezen tudnánk elképzelni Budapestet. A bérházépítési tevékenység a 19–20. század fordulója körül ért a csúcsára, amikor viszonylag rövid idő alatt több ezres nagyságrendben épültek túlnyomórészt belsőudvaros, függőfolyosós, többlakásos házak. Az ekkor kialakuló épületállomány a magyar történelem egy prosperáló időszakának lenyomataként építészeti és történelmi értéket képvisel. Ezek a jellegzetes ornamentikával díszített épületek mind egyediek, mégis egységes város- és utcaképet alkotnak, amely az elmúlt száz-százötven évben alig változott.
A könyv háromféle megközelítésben mutatja be a bérházakat. Az első rész történeti jelleggel a pesti városfejlődésre és városképre való hatásukat taglalja. A második fejezet építészeti alkotóelemeikre bontva elemzi az épületeket. A harmadik rész az építészeti stílusuk szerint csoportosítva tárgyalja a típusokat. Összesítésként egy tipológiai mátrixban a fő információk vizuálisan egységbe foglalva szerepelnek, az összefüggések áttekinthetőségét segítve.
A könyvet egy komoly kutatás előzte meg. A vegyes, japán–magyar kutatócsoport Sugár Viktória részvételével a Budapest Főváros Levéltára gazdag anyagát felhasználva több éven át, intenzív terepi munkával mért fel Belső-Erzsébetváros kiemelt területein gyakorlatilag minden építészeti elemet – falat, ablakot, hozzáépítést, illetve bontást; kikérdezte az idősebb lakosokat, mi volt korábban, mi változott az idők során. A japán és magyar résztvevők számára frissítőleg és serkentőleg hatott a különböző hagyományokon nevelkedett munkatársak együttműködése, a híres japán intuíció és a közép-európai módszeresség.