„2005. február 4.
Tegnap Kunszt Györgynél voltam. Megpróbáltam összeszedni a szenttel ill. a szakrális térrel kapcsolatos toposzaimat. Eközben valami felviláglik, aminek a nyomán talán el lehet indulni. Ez pedig az a meglátás, hogy a valóság hirtelen megnyíló repedésén vagy hasadékán át feltárulhat valami a lét ismeretlen misztériumából. Ez a valami a feltárulásban a szakrális egy új dimenzióját is képviselheti. Ez történik pl. a mindenkori avantgárdnál, amikor a valóság megszokott, de formálissá vált rendjét valaki felborítja, és egy új világlátás felé nyitja meg az utat. A dekonstruktivizmus felborítja eddigi képzeteinket, rá kíván ébreszteni arra, hogy vegyük észre ennek a rendnek az esetlegességét, álságosságát, és az összeomlás hasadékain át felszivárgó semmit. Éppen ez a „hasadék” az, aminek mélységében a lét elfejtett és elnyomott szentségét, mint istenfélelmet újra meg lehet élni. Egy idő után aztán ez is megfárad, és így halad előre a világ. De nemcsak a „hasadék”, hanem a katarzis mentén is fölsejlik valami a szentből: amikor hirtelen a valóság egészének misztériuma válik egy jelenés tárgyává. Így talán el lehetne jutni az alkotás titkához is, ami a teremtés rokona, és ugyanúgy katarzissal járhat, mint a „műélvezet”. Mindez nem annyira a tér, mint inkább a lét szakralitására utal, ill. arra, hogy miként „történik” a szent, mi az, hogy „felviláglik” (l. splendor veritatis). Heidegger nyomán fontos dimenzió az idő: a szent illékony jelenés, rögzíteni bajos lenne. Istent nem lehet birtokolni, véglegesen megragadni és „jegelni”. Lehet, hogy ez az illékonyság lényeges része a jelenésnek; ráadásul mindig akkor tűnik fel, amikor valami változás következik be, vagyis amikor a stabilnak hitt lét szövete felhasad, és felsejlik a semmi."
A sokak által nagyra becsült és szeretett építészprofesszor személyes naplója ez a kötet. Ezek az írások azonban messze többről szólnak, mint általában a naplók: a világról, benne az emberről egy urbanista szemével. Az érthetőség miatt utólag lábjegyzetekkel is ellátta a szerző. Műfaja heterogén: inkább olvasmányok és szellemi élmények jegyzete, egyidejűleg vallomás, meditáció, tépelődés és mini magánlexikon. Ahogy Meggyesi Tamás bevezetőjében is írja: „Rá kellett jönnöm azonban, hogy objektívnek szánt gondolataim egyáltalán nem függetlenek személyes élményeimtől és világnézeti tépelődéseimtől, amik a magány természetes életjelenségei. Így aztán az inkább jegyzetnek szánt írás végül mégis napló-félévé alakult, ami időnként átmegy konfesszióba. Ilyenkor az ember önmagával beszélget, ez pedig a bölcsek szerint közel áll az imához. Emiatt lehet, hogy ez a napló műfaját tekintve heterogén, de sok olyan élményről és gondolatról is számot ad, amik nem csak az enyémek. Mivel alapképzettségem építészmérnök, de szűkebb – pontosabban tágabb – szakmám az urbanisztika, a témák talán szélesebb érdeklődésre is számot tarthatnak. Így aztán ez a napló nemcsak az életemről és a hitemről, hanem a térről is szól, amiben élünk."
A Napló Meggyesi Tamás 2000–2015 között írt gondolatait tartalmazza, ami a könyvvé szerkesztéskor jegyzetekkel is kiegészült.