A barokk megértését számos előítélet gátolja. Sokan csak a formák öncélú játékát, a hivalkodóan gazdag alakítást, a megtévesztő látványosságot, a mesterkéltséget, a zsúfolt díszítést látják. Pedig a barokk építészet ennél jóval összetettebb, mélyebb, intellektuálisabb. Míg a reneszánsz feladata az volt, hogy az egyszerű testté összefogott, tisztán kimetsződő tömeget körülzárja, addig a barokk nem lehatárolni akar, nem elválaszt, hanem közvetít. A barokk homlokzat a külső és a belső, a tömeg és a tér között létesít kölcsönösen egymásra utaló, szerves kapcsolatot. A közvetítő funkció miatt kilép a térbe, meghajlik, törik, hullámzó mozgásba lendül, és erős plasztikájú tagozatokat, a síkot megbontó ornamenseket hord. Ám a barokkban ez korántsem öncélú. A formálás ma már szertelennek tűnő túlzásait a kor szemléletéből fakadó racionális szándék, az okság törvénye motiválta. A könyv ehhez, a felszín mögött meghúzódó mélyebb összefüggés megértéséhez vezet el számos konkrét épület részletes elemzésén keresztül. Megismerhetjük a nagy barokk mesterek, Carlo Maderno, Lorenzo bernini, Francesco Borromini, Carlo Rainaldi, Louis Le Vau, Jules Hardouin-Mansart stb. életművét, és kitér Itália mellett számos ország barokk építészetére is.
Az Építészet története sorozat kötetei negyven éve az Építészmérnöki Kar alaptankönyvei és szervesen beépültek építészeti kultúránkba. A szerzők többsége sajnos már nincs közöttünk, de Hajnóczy Gyula, Szentkirályi Zoltán, Szűcs Margit, Sódor Alajos, Zádor Mihály a könyveken keresztül mégis velünk élnek és hatással vannak ránk. Gondolataik semmit sem veszítettek elevenségükből, amin átsüt a téma iránti elkötelezettségük és szeretetük. A kiadó eltökélt szándéka, hogy nem hagyja veszni ezt a szellemi értéket és könyv formában, újra feldolgozva, továbbra is közreadja a műveket. Jelen kötet Szentkirályi Zoltán örökérvényű Barokk című könyve, amely két generációnak nyújtott eligazítást a 17. század építészetében.
-20160620130708.jpg)
