Istvánfi Gyula építészhallgatók generációit oktatta a magyar népi építészet és az ókori építészettörténet tudományára, tankönyvei hiánypótló, máig elévülhetetlen alapművek.
A szakma doyenje ebben a könyvében bepillantást ad a diplomáig vezető évekbe és egyúttal a tanszék hősi történetébe, mindeközben felfedi a mindent megalapozó építészettörténet oktatás titkait, a szakma szépségeit és nehézségeit. Bevezeti az olvasót a manapság kétértelmű, mégis nélkülözhetetlen rekonstrukció fogalmába, majd a rekonstuktőr szerepébe bújik, és a legalapvetőbb összefüggések feltárása mellett saját akvarelljein teszi újra átélhetővé rég letűnt korok meghatározó építészeti emlékeit.
Számba véve a legfontosabb önálló munkákat, a kötetből egy iskolateremtő tanár- és alkotóegyéniség képe bontakozik ki. Szemléletformáló közéleti jelenléte eredményeként a népi építészeti hagyomány, a falukép, valamint az építészeti emlékeink megőrzésének új fejezete nyílt meg, melynek látható és biztató eredményei – az olykor mindent elhomályosító reménytelenség ellenére – magukért beszélnek.
