A kétnyelvű kötet tanulmányai a magyar építészet két időszakát elemzik: 1956–1969 és 1990–2010 közötti kort, amelyek óhatatlan párhuzamokat eredményeznek. Két lendülettel induló korszak, amelyek nem mentesek az ellentmondásoktól és feszültségektől, hiszen mindkettő egy váltást jelentett a társadalmi, politikai, gazdasági életben.
A korai Kádár-kor a rendszerkorrekció időszaka volt, amely az építészek számára több levegőt és új lehetőségeket ígért. Újragondolását annak, hogyan szolgálhatja a modern építészet szellemében tervező építész a közösséget, hogyan nevelheti, terelheti ízlését, hogy van-e helye a hagyománynak a modern építészeten belül. A politikai stabilizációt követően azonban a mennyiségi és az építőipari szempontok lettek elsődlegesek, miközben egyre halványodott az építészek szerepe, akik csak korlátozottan, bár lelkesen éltek a technika nyújtotta monumentalitás lehetőségével.
Az 1990-es rendszerváltás radikális, és mindenképp pozitív váltást ígért, ráadásul egy olyan irányban, amelybe az építésztársadalom egy része már többé-kevésbé belekóstolt. Ezért aztán mindenki rövid és fájdalommentes átmenetre számított. Az ezredvégen azonban már a globális kapitalizmus jelent meg az országban, magával hozva a kitágult világban felmerülő identitás problémáját. A korlátok nélkül beáramló építészeti minták, formák, anyagok és technikák szükségszerűen hívták elő a szakma igényét arra, hogy megvizsgálja viszonyát saját múltjához, a lehetőségeihez és a nemzetközi trendekhez.
A szerző a hazai építészetelmélet egyik jelentős személyisége, akinek kutatási területe elsősorban a kortárs építészet elméleti kérdéseinek vizsgálata. Jelen kötet írásai az elmúlt tíz évben születtek, jellemzően nemzetközi konferenciákra vagy külföldi folyóiratok felkérésére, többségük magyarul most olvasható először.
Tovább Simon Mariann: Újrakezdések / Restarts című könyvünkhöz.
