Földi Tamás új kötete is riportkönyv, a Több mint tüzép folytatása, de ezúttal a festék-nagykereskedőkkel beszélget.
A könyv műfajából következően olvasmányos szöveg különböző nézőpontokból tárja elénk a rendszerváltás utáni Magyarország építőiparának helyzetét. Az egyéni sorsokon keresztül, egy szakma történetének bemutatásával valójában a hazai gazdaság és társadalom harminc éve rajzolódik ki.
A könyv utószavában maga Földi Tamás is emlékezik:
„Egyik januári délután átsétáltam a területi képviselők irodájába, hárman ültek az asztaluknál. Beszélgetni kezdtünk, és abban maradtunk, hogy kitalálunk egy új terméket. Erre felvillanyozódott a társaság, jobbnál jobb ötletek hangzottak el. Tudni kell, hogy gipsz glettanyagot kitalálni nem nehéz, a bejáratott receptek valamelyikét egy kicsit kell csak tovább fejleszteni, és már készen is áll az új termék, a munka hátralévő része már a marketing. Azt gondoltuk, hogy a magyar embereknek kínáljunk magyar terméket. Rendben, akkor legyen neki szép magyar neve, hívják mondjuk úgy, hogy Ménfőcsanak. Igen, de ez nem utalna arra, hogy azt akarjuk, hogy a festők ezzel gletteljék a falat. Így lett az új termék neve Glettmester.
Néhány hét múlva már az áprilisi Construma vásárra készültünk, amikor elhagyott minket az egyik kollégánk, nagyon sajnáltam, mert számítottunk rá az új termék bevezetésénél. A megnyitó napján ért aztán a meglepetés, a Construmán az egyik versenytársunk standján ott áll a tőlünk kilépett kolléga, körülötte pedig minden a Glettmesterről szól. Glettmester-zsákok, Glettmester-plakátok, Glettmester-katalógusok. Nem kellett nagy fantázia ahhoz, hogy kitaláljuk, mi történt. A srác olyan jónak találta az ötletet, hogy elment vele a versenytárshoz. Mivel az ötlet tényleg jó volt, a versenytárs adott neki egy lehetőséget. Természetesen tárgyalások kezdődtek a versenytárssal, a tárgyalásokat megegyezés követte, ők eltüntették ezt a terméket a kínálatukból, mi pedig néhány hét múlva elindítottuk és sikeresen pályára állítottuk a Rigips Glettmestert. Ilyen meglepetések is értek néha, feloldották a hétköznapok egyhangúságát és hozzájárultak ahhoz, hogy magam is szívesen emlékezzek, és máig szerethető emlékeim is legyenek ezekről az évekről.”
