Osskó Judit: Unokáink is látni fogják. Portrék három évtized televíziós műsoraiból c. könyv bemutatója 2021. október 19-én lesz az MMA irodaházában.
Könyvbemutató meghívó:
„A mai világhelyzetben, amikor a jelent saját jövőtlensége fojtogatja, tehet-e az építész-urbanista mást, minthogy megpróbál egyensúlyozni a démonikus és a spirituális erők között? De megteheti-e, hogy szemet huny a világ dübörgő urbanizációja felett, és kívülállóként elítél mindent, amit a nemzetközi tőke démonikus megnyilvánulásának tart anélkül, hogy átlendülne a fundamentalizmus térfelére?” – teszi fel kíméletlenül a kérdést Meggyesi Tamás urbanisztikaprofesszor A 20. század urbanisztikájának útvesztői c. könyvében (TERC, Budapest, 2005). Az biztos, bármit tesz, az etikai kérdéssé válik, minden építészeti megnyilvánulás egyben világnézeti állásfoglalás is.
Ezt láthatjuk ma a világ építészetében. A velencei építészeti biennálé tematikus kiállításai között több is feszegeti az etikus építészet kérdését. Míg a kezdeteket inkább az építészeti alkotások seregszemléje jellemezte, 2000-ben Massimilliano Fuksas meghirdette a Less Aesthetics, More Etics (Kevesebb esztétikát, több etikát) programot, ami először vetette fel nyíltan és vállaltan a tervezés etikusságának aspektusát. Ettől kezdve az etika fogalma nem kerülhető meg, ha az építészethez kritikusan közelítünk. 2006-ban a 10. biennálé megrázó erővel mutatta be a túlnépesedett világ nagyvárosait az építészet és társadalom összefüggésében. 2008-ban Aaron Betsky Out There: Architecture Beyond Building (Odakint: építészet az épületen túl) című felhívással folytatta, 2012-ben David Chipperfield az együttműködés és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. 2016-ban Reporting from the Front (Jelentés a frontról) címmel Alejandro Aravena chilei kurátor a tisztességes lakó- és élőhely megteremtésének egyre nehezedő lehetőségeit állította a figyelem középpontjába. A hangsúly a sztárépítészekről és a művekről egyértelműen a problémák felvetésére és a megoldás lehetőségeinek keresésére helyeződött.
Magyarország építészete nincs reflektorfényben, nem része a nemzetközi építészeti diskurzusok témájának. Építészeink évtizedek óta csendben teszik a dolgukat, nem számítva világhírre. De azért figyelik a világ eseményeit, egymás munkáit, merítenek a magyar hagyományokból – és mind ebből gyönyörű házak születtek. Többen talán nem is gondolják, mekkora hatással vannak másokra, építészetük példa a fiatalabbak számára. Bán Ferenc, Török Ferenc, Jurcsik Károly, Ferencz István, Varga levente, Puhl Antal… és sorolhatnám a neveket, akik jelentős épületekkel gazdagították kultúránkat. Osskó Judit televíziós interjúi hírt adtak ezekről a munkákról akkoriban, a könyvben megjelent beszélgetések pedig most róluk és a közelmúltról tudósítanak. A 2007-ben megjelent Tíz építészportré a nagy öregeket mutatja be, akik már nincsenek közöttünk. A 2021-es kötet pedig 23 építésszel 1987–2020 között készült riportok gyűjteménye. Végig olvasva a könyveket kirajzolódik egy hihetetlenül erős közös kapocs, ami összeköti a benne megszólalókat: az építészethez való etikai hozzáállás. Akkor, amikor a világ építészete még másról szólt. Mindenféle divatos felhívás nélkül, a zaklatott politikai idők dacára, mindannyian valamilyen fontosabb erkölcsi parancsra hallgatva építettek, hitet adva az embereknek, akik ennek legtöbbször nincsenek is tudatában. Egy építésznek ez a legfontosabb és legnemesebb feladata. Az unokáink is látni fogják című könyvek erről is szólnak.
