A Napraforgó utcai kislakásos mintatelep története
A budai Napraforgó utca huszonkét háza modern építészetünk páratlan együttese, 1931-ben épült az akkori tervező és kivitelező szakma összefogásával. A kötet elmeséli a telep és az egyes házak igaz történetét.
Dr. Konkoly Iván nyugalmazott csendőr százados, később bírósági végrehajtó; Hesz Péter fűszer- és csemegekereskedő; gróf Csáky Károlyné Síró Anna színésznő; Székely János író; Somló Edéné Fekete Gizella nőjogi aktivista, a Feministák Egyesületének pénztárosa; zengővári vitéz Forray Iván m. kir. százados; Bauer Alfréd, a Pesti Hazai Bank magántisztviselője; Grósz Dezső és Vigyázó Piroska, a munkásmozgalom tagjai; Berger Izidor kávé-, tea- és kakaó-nagykereskedő. Hogy mi a közös bennük? Az, hogy 1931-ben mindannyian a pasaréti Napraforgó utcában vásároltak házat. Méghozzá nem is akármilyet, hanem az első és egyetlen magyarországi mintalakótelep házainak valamelyikét.
A nagy gazdasági világválság idején fellépő lakáshiányra más országokban is hasonló módon reagáltak: kis telkeken épülő, gazdaságos beosztású házakból álló telepeket hoztak létre. Itthon azonban nem állami beruházás keretein belül, hanem magántőke bevonásával. Az épületeket eredendően bemutatóházaknak tervezték, ám az 1931. november 7-i átadón egy kivételével már mind lakott volt.
A könyv bemutatja az ötletet, a hasonló külföldi példákat, a megvalósítás folyamatát, az újítást az alkalmazott építéstechnikában, a felszerelésben és a környezetalakításban. Megismerhetjük a huszonkét ház első és későbbi lakóit, valamint a tervezőket is. A kötetet a tervrajzok, épületek, tulajdonosok korabeli fotói teszik még izgalmasabbá.
Ha valaki kézbe veszi a könyvet, az egy virtuális kirándulást tehet Pasarétre, az idegenvezető egy egyetemi tanár, építész, építészettörténész lesz, Ferkai András. Aztán a valóságban is el lehet látogatni a Napraforgó utcába…
A könyv webhopunkban megvásárolható: Modern házak és lakóik. A Napraforgó utcai kislakásos mintatelep története
További könyvajánlások: https://www.terc.hu/divizio-cikklista/konyvkiado-es-bolt