Hazai modern építészetünk büszkesége a külföldi mintatelepek hatására 1931-ben megépült Napraforgó utca. 25 évvel ezelőtt, kezdő szerkesztőként, meg voltam győződve róla, hogy az építészeti művek egyetlen helyes publikálása, ha vonalas alaprajzokkal, profi fotókkal, ember nélkül mutatjuk be, mert így koncentrálhatunk a tiszta műre. Ma már másként gondolom. Az ilyen steril publikáció szép ugyan, de hideg, életidegen, és éppen ezért nem képes érzékeltetni az élet és benne az építészet gazdagságát.
Egy lakóház sorsa különösképp nem választható el lakói sorsától. Ez a könyv ebben különleges, hogy az utca és házai történetét a benne lakók életén keresztül mutatja be. A hajdani lakók között megtalálhatunk zsidó nagykereskedőt, gyárost, állami hivatalnokot, művészt, katonatisztet…
„Az 1930. júliusi helyszínrajzon ez az épület még fordítva áll a telken, íves oldalát fordítja az utca felé. Az egyemeletes lapostetős ház a telep kisebb épületei közé tartozik. Két hálószoba van benne és a földszinten egy nem túl nagy nappali, ami egyben ebédlő is. A meglehetősen zárkózott családi ház keleti sarka nagy ívben lekerekített. A nappali íves fala mentén fut az emeletre vezető falépcső, és ez kissé megnehezíti a helyiség bútorozását. A szobát három álló formájú ablak világítja meg az utcai oldalon és három kisebb a lépcső fölött az íves falon. A földszint bal oldalát a belépő és a gazdasági helyiségek foglalják el. Az emeleten a szülői háló az oldalkertre néz, a gyermekszoba pedig erkéllyel az utcára. 
Az emeleti hallból még egy kis gardróbszoba is nyílik a lépcső íves vonalával határolva. A homlokzatok egyszerűek, a vízszintesen osztott álló ablakok, a pálcás korlát és a kiugró lemezpárkány a modernség visszafogottabb változatát képviseli. E háznak megmaradt a Solty László által készített színes kertterve is. Az épület jó karban van, nagyjából az eredeti állapotát őrzi. A hátsó homlokzathoz csatlakozó, két csőoszlopra támasztott emeleti terasz az eredeti terveken nem szerepel (pontosabban a kiviteli tervre ceruzával rárajzolták a körvonalát), de a korabeli fényképeken látszik, hogy 1931-ben már megvalósult. A terasz alatti részt utólag fallal vették körül.
Az ingatlant Fényesy Jenő (1876–1957) és neje sz. Bárányos Jolán (1896–1976) együtt vásárolta. Fényesy (neve Fényesiként, sőt Fényessyként iselőfordul) az Első magyar Általános Biztosító Társaság Pestvidéki főügynökségének vezetője volt, később aligazgató, majd cégvezető lett. 1940-ben ajándékozási szerződéssel feleségére íratta a tulajdonjog felét. Az 1976-os hagyatéki végzés nyomán a tulajdonjogot unokája, Groó Dóra örökölte, Bárányos Jolán és Groó Istvánné, sz. Fényesi Jolán haszonélvezetével. Így ez az egyetlen ház, amelyben még ma is az eredeti tulajdonosok közvetlen leszármazottai élnek. Groó Istvánné 1980-ban a következőket nyilatkozta egy újságíró kérdésére: »Apám ötvenöt éves volt, amikor 1931-ben megvettük ezt a házat. A drágábbak közé tartozott, harminckétezer-ötszáz pengőbe került. Szüleim fél' életen át spóroltak rá, s egy részét utólag, részletekben törleszthettük. Eredetileg drapp színű volt, sárga kerettel, s ezzel a kevésbé rikító telepi házak közé számított. Téglából készült, soha nem ázott be, nem volt vele gondunk. — Miért emelte ki, hogy téglából építették? — Sokat kísérleteztek akkoriban. A legkülönbözőbb alapanyagokból emeltek falakat. Ezen a lakótelepen tőzegből készült épület is akad…«”
(Részlet a könyvből: Fényesy-ház, Napraforgó utca 17., régen 19., építész: Hajós Alfréd.)
