Cságoly Ferenc DLA, DSC, Kossuth- és Ybl-díjas építész, professor emeritus, a Középülettervezési Tanszék korábbi tanszékvezetője és az Építőművészeti Doktori Iskola vezetője több mint egy évtizeden keresztül tartotta a graduális és doktori képzésben a könyv címével azonos nevű kurzusát építészhallgatók sokaságának részvételével. A két kötetben megjelent mű alapvetően épít e hallgatókkal közös munka eredményeire, tapasztalataira.
A Természet és építészet c. kiállításon a Középülettervezési Tanszék három tavaszi kurzusán készült 60 legjobbnak ítélt makett látható. A hallgatói munkák mellett tíz, a tanszékhez kötődő építész egy-egy rajza is megtekinthető. Június 14-én 18 órától a kiállítás finisszázsaként kerül sor a tanszék demonstrátorai által szervezett Szinapszis Műhely rendezvényre.
A Magyar Építőművészek Szövetsége nevében Golda János alelnök mondott köszöntőt, a könyvet Karácsony Tamás építész mutatta be a nagyszámú hallgatóság előtt. Az Építészmérnöki Kar dékánja, Alföldi György és a Középülettervezési Tanszék vezetője, Balázs Mihály köszöntője után a kiállítást U. Nagy Gábor nyitotta meg. Az eseménynek helyet adó udvar hangulatát Barta Gyöngyi csellójátéka tette még különlegesebbé.
A könyv megrendelhető a kiadónál vagy megvásárolható az Ünnepi Könyvhéten június 13–17 között a Duna-korzón, a TERC Szakkönyvkiadó 52. számú pavilonjában. Az Ünnepi Könyvhéten minden könyvünkre 25% kedvezményt adunk!